AZ EGYSÉG ERŐSÍTÉSE A HAJLÉKTALAN SPORTON KERESZTÜL
“PUSH Promoting Unity for Sport for Homeless” c. EUs projekt
A projektben 4 partner vesz részt 4 különböző országból (Olaszország, Portugália, Hollandia, Magyarország), ami a sport pszichofizikai szintű előnyeivel kapcsolatos bizonyítékokból indul ki, valamint abból, hogy meg kell találni, hogyan lehet beilleszkedési utakat kiépíteni a hajléktalanok számára ezen a területen.
A projekt különösen a sport hajléktalanok társadalmi integrációjával kapcsolatos tanulmányokat, ismeretek cseréjét és irányelvek kidolgozását segíti elő, bővítve ezzel a velük foglalkozó szervezetek és segítők készségeit.
A projekt azt tervezi, hogy a bevált gyakorlatok összegyűjtését és az ismeretek európai szintű cseréjét követően a Konzorcium iránymutatásokat fog meghatározni, amelyek lehetővé teszik a segítők, szociális munkások és a sportedzők együttműködését és sportprogramok létrehozását, amelyekben hajléktalanok is részt vesznek majd.
Az iránymutatásokat a partnerországokban tesztelik, majd terjesztik az ágazat többi érdekelt fele között.
A projekt partnerei az alábbi szervezetek:
Il Cigno Cooperativa Sociale Arl (Olaszország) – koordinátor
APDES (Portugália)
Megálló Csoport Alapítvány – „Stop Group” Alapítvány a Szenvedélybetegekért (Magyarország)
Stichting Life Goals (Hollandia)
A projekt honlapján minden további információ megtalálható:
www.projectpush.eu