MEGÁLLÓ CSOPORT ALAPÍTVÁNY
+36 1 303 65 74 info@megallo.org 1084 Budapest, József utca 49.

Blog

A Megálló Csoport idén is elfoglalta a Civil Szigetet

A Sziget Fesztiválon minden évben lehetőséget kap a magyar civil szféra a bemutatkozásra. A Megálló Csoport immár második alkalommal volt jelen a Civil Szigeten – árnyékos pihenőhellyel, csempefestéssel, Drogopolyval és rengeteg teszttel készültünk az egyhetes fesztiválra.

 A 24. Sziget Fesztiválon az On Libertyvel közösen kaptunk helyet, ahol egy hangulatos chill pihenőt alakítottunk ki, árnyékot kínálva a megfáradt fesztiválozóknak.

sziget-nagy-mate

Nem volt könnyű kitűnni a rengeteg szervezet közül, ám az Alice csodaországban táblánkkal már messziről sikerült felhívni magunkra a figyelmet.

megallo-sATOR1

Emellett az út mellé kihelyezett táblánk – melytől egy aranyszínű fonal vezetett a Megálló sátorhoz – ugyancsak látogatócsalogató ötletnek bizonyult. Minden nap más kérdést írtunk ki: így cigicsikkel szavazhattak a fesztiválozók például arról, hogy várhatóan beszívnak-e aznap, illetve egyéb trükkös kérdések is a sátrunkhoz vezették a potenciális használókat („Do u want some? – Szeretnél egy keveset?”).

megallo-tabla-sziget

A legnépszerűbb programunknak idén is a csempefestés bizonyult: több min 150 csempe kapott új designt, melyek közül sokat nálunk hagytak, hogy azok a Megálló falát díszíthessék.

megallo-csoport-sziget-csempestes02

 

A dekorálásban a fesztiválozók relaxációs lehetőséget láttak meg; a pörgő, folyamatosan változó fesztiválon bárkinek jól eshetett a kreatív kikapcsolódás, miközben végre elmerülhettek saját gondolataikban.

megallo-csoport-civil-sziget

 

Az aktívabb érdeklődők számos függősséggel, depresszióval és életelégedettségi kérdésekkel kapcsolatos tesztet is kitölthettek a Megálló sátránál. Itt kideríthették, hogy milyen problémákkal küzdenek, és tanácsokkal segítettük, akiknek arra volt szüksége.

megallo-csoport-sziget-teszt01

Természetesen ebben az évben is elvittük a Megálló saját fejlesztésű játékát, a Drogopolyt, amely a külföldiek körében is nagy népszerűségnek örvendett.

megallo-csoport-sziget-drogopoly01

A játékosoknak egy szerhasználó bőrébe bújva kellett döntéseket hozniuk az „élet által írt” helyzetekben – melyekért a választott úttól függően élet-, halál vagy épp börtönpontokat gyűjthettek játékbeli karakterükkel.

megallo-csoport-sziget-drogopoly02

Ugyan mi is elfáradtunk az egyhetes dübörgő fesztivál alatt, ez semmiképp se szegte kedvünket attól, hogy jövőre is elfoglaljuk a Civil Szigetet – így aki most lemaradt volna, remélhetőleg a Sziget 2017-en is találkozhat velünk!