Nagyjátékfilmhez szereplőket keresünk! – Casting a Megállóban
Ilyen még nem volt: november 2-án casting lesz a Megállóban. Csuja László első nagyjátékfilmjének 18-30 év közötti főszereplőit keresik.
A Nemzeti Filmalap támogatásával megvalósuló Virágvölgy című film drámainak ígérkezik. Csuja László első nagyjátékfilmje egy coming-of-age (azaz „felnövés”) történetet kíván vászonra vinni a nagyérdeműnek: a főszereplőnek, Rolandnak, egyik percről a másikra kisfiúból apává kell válnia, és otthont teremtenie a családjának. Ám ez a feladat lehetetlen, hiszen a gyerek lopott, és egyébként is minden döntésével egyre nagyobb bajba sodorja magát, egyre távolabb kerülve az áhított idilltől. A film ezt a küzdelmet mutatja be.
A casting időpontja: november 2. (szerda) 14 óra
Helyszín: Megálló ház (1084 Budapest, József utca 49.)
Színészi tapasztalat nem szükséges, kifejezetten 18-30 év közötti amatőrök jelentkezését várják.
Jelentkezni személyesen a Megállóban lehet!