Triesztben most nem a győzelem számított
Ismét Olaszországba látogatott a Megálló focicsapata. A Federico Scarpa emlékkupáról „Fair Play” díjjal tértek haza focistáink.
Hosszú és kimerítő út után érkezett a Megálló csapata Triesztbe, hogy részt vegyen november 13-án a Federico Scarpa emlékére rendezett football kupán.
“Vegyes érzelmekkel érkeztem, hisz emlékeztem az itt játszott júniusi döntőre” – kezdi élménybeszámolóját Ónodi István, utalva a Marco Cavallo nemzetközi focikupára. “De most nem egy kupáért jöttünk, hanem tisztelegni Federico emlékére”.
Ahogy lementek a meccsek, a csapatnak volt egy kis ideje felmelegedni és felengedni. Ezt követően jöttek a díjak, emléktáblák kiosztása. Az átadás helyszínéül a templom pincéjében kialakított klubhelyiség szolgált, ahol az elhangzott beszédek mellett csapatfotók és kupák tették teljessé a megemlékezést.
“Nem ismertem Fedet, ahogy becézik, de az esti emléktábla átadáson mondott beszédek alatti csend és mély tisztelet meghatott” – tette hozzá Ónodi István.
Az emléktábla mellett a Megálló csapata a pályán tanúsított játékáért “Fair Play” díjban részesült, melyet büszkén vettek át focistáink.
“Hálás vagyok a lehetőségért, hogy mehettem, és részese lehettem az útnak, és azért is, hogy ezzel a társasággal utazhattam ki” – meséli Lippai Karolina, akinek ez volt az első utazása Olaszországba.
“Nagyon kedves volt mindenki, és befogadó. A társaságnak köszönhetően nem éreztem magam sem kívülállónak, sem feleslegesnek. Biztonságérzetet kaptam, és éreztem, hogy figyelnek-vigyáznak rám. Számomra hatalmas élmény volt Trieszt! “